Geoff McFetridge

Geoff a folyamatos redukció által törekszik az absztrakcióra

Kifinomultság és redukció

Egy Los Angeles-i művész és termékeny tervezőgrafikus, Geoff McFetridge művészete és élete, aki folyamatos redukció által törekszik az absztrakcióra.

„Gyakran érzem úgy, hogy az én munkám arról szól, hogy a vizuális nyelven keresztül megtaláljam a kapcsolódási pontokat” – mondja Geoff McFetridge.

„Mondhatjuk úgy is, hogy az ismerős dolgokkal, az univerzálissal játszom, a közönségem tájékozottságára bazírozva. Ezzel szemben a festményeknek saját, tökéletesen kialakított világuk, szinte saját nyelvük van.”

Geoff McFetridge még főiskolás korában indította be tervezőgrafikusi karrierjét, és már fiatalon több tervezői díjat nyert. Filmekben, animációkban, dizájn- és művészeti bemutatókon is feltűnt, 2016-ban pedig neki ítélték a rangos Cooper Hewitt Nemzeti Dizájn Díjat a Kommunikációs Dizájnért. Geoff McFetridge a mára legendássá vált Beautiful Losers show-ban is benne volt 2004-ben, amely egy olyan, fiatal művészekből álló lázadó csoportot mutatott be, akikre az utcai és a gördeszkás szubkultúra volt nagy hatással. A bemutatóban rész vett még többek között Shepard Fairey, Chris Johanson, Barry McGee, Margaret Kilgallen, Ed Templeton és Spike Jonze rendező, csupa olyan művész, akik idővel jelentős elismerést szereztek a szakmájukban.

„Én a nyolcvanas–kilencvenes évek gördeszkás szubkultúrájából jöttem. Ebbe beletartozott az utcai szubkultúra. A hardcore zene. A kaliforniai szubkultúra. A snowboardozás. A hegyi szubkultúra. Azt hiszem, ezt összefoglalva úgy nevezhetnénk, hogy ’Suburbia’” – avat be Geoff McFetridge. Az ő munkásságának köszönhetők bizonyos vizuális és grafikus identitások például A nő (Her), Ahol a vadak várnak  (Where the Wild Things Are ), az Adaptáció (Adaptation) és az Öngyilkos szüzek (The Virgin Suicides) című filmekben, valamint olyan nagy márkákkal való kereskedelmi együttműködések, mint például a Nike, a The Standard Hotels és a Patagonia, illetve a Beastie Boys – ez utóbbi Grand Royal című magazinjának ő volt a művészeti vezetője.

„Gyakran elmondom a történetemet, de tulajdonképpen mindenkinek van története, és ez a történet összeáll valamivé, és egyszer csak megérkezünk a jelenbe. Úgy érzem, az én jelenem mint művész valahol 2005 körül kezdődött. Egyszer csak kiléptem a történetemből, és ráébredtem, hogy ki is vagyok én, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit akarok csinálni az alapján, ahová addig eljutottam.”

Geoff McFetridge esetében minden a rajzaiból indul ki. Ha kap néhány formát, elkezdi rajzolgatni őket. Elárulja, hogy a műalkotásain keresztül válik képessé oly módon kifejezni magát, ahogyan szavakkal és írással nem lehet. Korábban úgy jellemezte magát, hogy ő finomít és redukál. Mikor rákérdeztünk erre, bővebben is kifejtette: „Jó, ha az embernek van egy mantrája. Ha az ember redukál, akkor mozgásban van. Így van mit csinálni. Szörnyű érzés, ha az ember elakad. Szóval, ha a kevesebbet tűzzük ki célul, vagy akár a semmit…, ez nagyszerű mód arra, hogy mindig továbblépjünk.”

Olyan, mintha Geoff munkájának lenne valahol egy elmondatlan története, olyan nyitottsága, amelynek segítségével az ember a saját történetét is értelmezheti. Olyan alapossággal hámozza le a rétegeket, amíg el nem jut a lényegig, hogy felmerül a kérdés: vajon nem azt akarja-e elérni, hogy a közönség újra összerakja a dolgokat.

„Gyakran használok rajzokat, hogy magamnak meséljek történeteket. Vagy egyszer csak támad egy gondolatom, és azon kezdek el gondolkodni, hogyan fejezhetném ki rajzban“ – mondja Geoff McFetridge. Majd így folytatja: „Gyakran úgy érzem, hogy egy rajz képes kifejezni egy testetlen gondolatot, amelynek nincs közepe. Tónusokban képes megragadni a gondolkodásomat, és én nagyon jól érzem magam ezen módszer használatától.”

„Elég sok animációt készítettem már. Animációkészítéskor sokszor az a cél, hogy annyira megragadja a nézőt, mint egy állókép. Amikor valami áll, az ember szeme végigsiklik rajta, és közben az agya is dolgozik, dekódolja a képet, ami egy cselekvő folyamat. Az ember fejében zajlik az animáció, ezt hívják úgy az animátorok, hogy inbetweening(’köztesezés’).”

„Az olyan típusú rajzolást szeretem, amely az agynak azt a részét aktivizálja, amelynek segítségével megértjük a jeleket vagy elolvassuk egy logóban a szöveget. Ez nem ugyanaz a rész, mint amelyik a fényképeket vagy a mozgó képeket feldolgozza. Talán inkább az, amelyik egy üvegablakban vagy a tó vizében meglátja a tükröződéseket.”

Geoff McFetridge-t jelenleg a Joshua Liner Gallery képviseli az USA-ban, valamint a Gallery V1 Dániában. Önálló bemutatókat is rendez szerte a világon, így az elmúlt öt év során megfordult New Yorkban, Koppenhágában, Tokióban, Nantes-ban, Torontóban, San Luis Obispóban és Londonban is.

LEGYEN AZ OTTHONNAK SAJÁT EGYÉNISÉGE

Geoff McFetridge Kanadában, Calgaryban született, és ott is nőtt fel, de amikor elkezdte a tanulmányait a California Institute of the Arts egyetemen, Los Angelesbe költözött. Azóta is itt él és dolgozik.

Geoff McFetridge-dzsel a hollywoodi dombok közt megbúvó magánrezidenciáján találkozunk.

„2001 óta élünk ebben a házban. A legtöbb bútordarabunk a bolhapiacról vagy adományboltokból származik. Szerintem nincs is olyan bútorunk, amit újonnan vettünk volna. Azt hiszem, szeretjük, ha a tárgyaknak megvan a maguk története” – mondja Geoff McFetridge, miközben körbevezet minket az otthonában. „A nappalink berendezése régen egy barátunk barátjáé volt, aki New Yorkba költözött.”

„Megvettük tőle a komplett nappaliját az utolsó szőnyegig. Ezzel a volt tulajdonos rezgéseit, a szoba hangulatát ugyanúgy megvásároltuk, akár a konkrét bútordarabokat.”

A McFetridge-ház dombok között helyezkedik el a Los Angeles-i Griffith Park közelében. A park egy hatalmas zöld „vadon” a nyüzsgő város közepén, ahol az ember végre fellélegezhet.

„Számunkra az igazi otthon olyan, mint egy park. Kell, hogy legyen benne tér, levegő és fény” – magyaráz Geoff McFetridge.

„Négytagú család vagyunk, és mozgalmas az életünk, szóval az otthonunknak a nyugalom szigetének kell lennie, ahol meg lehet csinálni a leckét. Ahol lehet olvasni, aludni, bőrt radírozni. Például rengeteget mosunk. Kiváló a víznyomás. A zuhany majd’ kilyukasztja az ember fejét” – meséli nevetve a történetet.

Amikor az ember egy művész otthonában jár, automatikusan keresi a párhuzamokat a szakmai élete és a magánszférája között, jelen esetben azt, hogy Geoff McFetridge művészi nyelvezete tetten érhető-e abban, ahogyan ő és családja berendezte az otthonát.

„Azt hiszem, a házamat az tudja igazán megérteni, aki ismeri a művészetemet” – mondja Geoff McFetridge, mikor erről beszélgetünk. „Valójában azonban a házamat megosztom a családommal, tehát ezt az életformát tükrözi. Nem érzem úgy, hogy a stúdióm vagy az otthonom a kreatív munkám kinyújtott karja lenne. Inkább azzal van összefüggésben, hogy ki vagyok én mint ember. Szóval lehet, hogy valójában ez egy hátsó bejárat ahhoz a valakihez, aki kreatív szempontból vagyok? De hiányzik az a homlokzat, amit oly gondosan kidolgoztam a munkám során.”

A ház minden pontján nyugati parti jazz szól. Art Pepper, a már elhunyt altszaxofonos és klarinétművész, Los Angeles ikonikus alakja nagy kedvenc. Miközben a dallamok útra kelnek a konyhaasztalon hagyott okostelefonból a ház különböző pontjain elhelyezett hangsugárzók felé, Geoff McFetridge megosztja velünk zenei stratégiáját: „Próbálok olyan zenét találni, ami nem őrjíti meg a családomat, és a jazz tökéletesen megfelel erre. Gyakran olyan zenét teszek be, ami túl zümmögős, és ilyenkor a lányaim idegeire megyek vele. Azt hiszik, hogy meg akarom ijeszteni őket.”

„Amikor dolgozom, gyakran szól zene a háttérben. Néha magával ragad egy-egy zenei motívum, és az is beépül annak a hangulatába, amin éppen dolgozom, de ez ritkán fordul elő. Viszont érzem a kapcsolódási pontokat a többi művésszel. Ilyenek például Jonathan Richmond dalai, vagy ahogy Bruce Springsteen visszanyúl az életéhez és a történetéhez, vagy a Sun Kil Moon lemezek szédítő őszintesége” – mondja Geoff McFetridge. „De a munkám sokszor annyira befelé forduló, hogy ezek a dolgok olyan módon inspirálnak engem, amit csak én látok. Szerintem ezek a srácok mind a befelé fordulás nagymesterei.”

 
Smile
Culture
Shop
Word
Photo
Video
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk.This site uses cookies. By continuing to browse the site you are agreeing to our use of cookies. Adatkezelési tájékoztatóPrivacy Policy

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás