Egy ékszertervező hajóvá varázsolta otthonát

Mindazt, ami ebben a házban van, direkt erre a helyre építettük, találtuk vagy vettük.

Tetszik az a gondolat, hogy az otthonunk egy hajóhoz hasonlít

Egy ékszertervező kényelmes hajóvá varázsolta otthonát!

„Nekem tetszik az a gondolat, hogy az otthonunk egy hajóhoz hasonlít – mondja Tomas Cenius, majd bővebben is kifejti. – Az ember felszáll a hajóra, eloldja a köteleket, és a családjával elvitorlázik új kalandok felé. Ja, és visszafordulni nem ér”

– nevet, miközben kávéval kínál minket. Megmutatja nekünk a házban mindenütt látható, gondosan elhelyezett tengeri motívumokat. A ház alsó részében sötétebb színű fák dominálnak, a mennyezetről hajólámpák lógnak, míg az emelet egy hajó fedélzetére hasonlít: a világoskék helyettesíti a látóhatárt, a magas fapanelek pedig a korlátot.

„Mindazt, ami ebben a házban van, direkt erre a helyre építettük, találtuk vagy vettük – mutat rá egy-egy részletre Tomas Cenius. – Vegyük például a fürdőszobát. A londoni Regent Palace Hotelből származik. Éppen ott szálltam meg, és megtudtam, hogy felújítani készülnek a szobát. Megállapodtam a tulajdonossal, és megkaptam a csempét és a fürdőkádat. Elég nagy macera volt, míg áthozták ide, Dániába, de nagyon klassz, amikor a tárgyaknak történetük van, és azt hiszem, az itteni holmi nagy része valóban mesélni tudna.”

Tomas Cenius szinte az összes átépítési munkát saját kezűleg végezte, de mielőtt még bármit építhetett volna, több mint 33 tonnányi sittet és szemetet kellett kihordania.

„A hely kipucolása majdnem fél évig tartott, de elértem, hogy pontosan olyan legyen, amilyet a későbbiekben látni akartam – meséli Tomas. – Most már saját egyénisége van, mert minden apró részlethez, amit beletettünk, valamilyen jelentés és anekdota kötődik.”

„Mindig is lenyűgözött a Bang & Olufsen, szinte vonzódom ehhez a dizájnhoz, ami bizonyos értelemben szinte túl szép, hogy igaz legyen. Amikor az ember azt érzi, hogy itt aztán nincsenek félmegoldások, na ez már valami! – Tomas bepillantást enged a gyerekkorába, ahogy felidézi a múltat. – Az egész családom a Danmarks Radionál (a dán nemzeti televízió- és rádióadónál) dolgozott, egyszóval engem gyerekkorom óta körülvesz a Bang & Olufsen. Visszatekintve úgy látom, hogy a vállalat vizuális vezetése a hangstúdiók hangulatához kapcsolódik, és ezt imádom. A fa és a lamellák használata varázslatos és időtálló.”

„A zenének megvan az a fantasztikus képessége, hogy feldobja az ember hangulatát, ezért nálunk mindig lágy zene tölti be az egész házat.”

 

Ahogy körbesétálunk, halk zene szól a lemezjátszóból. „Öt különböző zenelejátszó rendszerünk van a házban. Amit most hallgatunk, annak a BeoGram 1000 adja meg az alaphangulatot, amikor vendégeink vannak, mivel kellemes, édesbús a hangja. Aztán van egy másik rendszerünk arra, amikor bulizunk, és úgy istenigazából ki akarjuk rúgni a ház oldalát, és vannak kisebb lejátszóink is arra az esetre, ha inkább magunkban hallgatnánk zenét, és nem akarunk vele másokat zavarni.”

„A legjobban a lemezjátszót szeretem, mert itt van a maga fizikai valóságában, ami csodálatos – magyarázza Tomas –, és mert egyszerűen közelebb hozza az emberhez a zenét.”

„A zenének megvan az a fantasztikus képessége, hogy feldobja az ember hangulatát, ezért nálunk mindig lágy zene tölti be az egész házat – avat be lelkesen, miközben megmutatja a vintage Bang & Olufsen készüléket a BeoLab 18 hangszórók társaságában. A tévé azonban egészen más lapra tartozik. – Nekünk nincs tévénk, méghozzá esztétikai okokból, és nem azért, mert nem szeretünk filmeket nézni. Egyszerűen úgy gondolom, hogy egy tévé kikapcsolt állapotban nagyon kiábrándító látvány. Olyan, mintha elszívná az energiát a szobából. Én akarom meghatározni, hogy mikor legyen jelen a képernyő, tehát nekem fontos, hogy mobil legyen. Mivel ilyet még nem találtam, egyelőre laptopot használunk helyette.”

„Az igazat megvallva próbáltam már olyan megoldásokat kreálni, amelyek segíthetnének a problémámon, de még nem jöttem rá.”

„Mindig is lenyűgözött a Bang & Olufsen, szinte vonzódom ehhez a dizájnhoz, ami bizonyos értelemben szinte túl szép, hogy igaz legyen. Amikor az ember azt érzi, hogy itt aztán nincsenek félmegoldások, na ez már valami!”

 
Smile
Culture
Shop
Word
Photo
Video
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk.This site uses cookies. By continuing to browse the site you are agreeing to our use of cookies. Adatkezelési tájékoztatóPrivacy Policy

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás